„Nincsenek pálmafák vagy buja növényzet. De ha egyszer a vízbe kerülsz, láthatod ezeket a trópusi korall- és halfajokat.”
A korallok, többnyire trópusi vizekben találhatók. A puha testű polip kemény külső héjat képez a kalcium-karbonát tengerből való kivonásával. Az idő múlásával ezek a kemény kagylók felhalmozódnak, hogy a ma látható zátonyok alapjait képezzék. A korallzátonyok a tengerfenéknek csak 0,2%-át fedik le, de a tengeri fajok több mint egynegyedének biztosítanak élőhelyet. Az élőlények azonban érzékenyek a hőre és a savasodásra, így az elmúlt években, ahogy az óceánok felmelegedtek és savasabbá váltak , a korallok sebezhetővé váltak a betegségekkel szemben. A sérült korallok kifehérednek, ezt a folyamatot fehéredésnek nevezik, aminek Ms Foster első kézből volt szemtanúja.
A Global Coral Reel Monitoring Network szerint a vízhőmérséklet 1,5 fokos emelkedése a világ zátonyainak 70-90%-ának pusztulását okozhatja. Egyes tudósok úgy gondolják, hogy 2070-re teljesen eltűnnek.
„Az éghajlatváltozás jelenti a legjelentősebb fenyegetést a világ korallzátonyaira” – mondja Cathie Page, az Ausztrál Tengertudományi Intézet (AIMS) munkatársa. „Az éghajlatváltozás okozta súlyos fehérítő eseményeknek nagyon negatív hatásai lehetnek” – folytatja Page asszony – „és még nincsenek jó megoldásaink”.
A korall-helyreállítási erőfeszítések általában az óvodákban termesztett apró korallok átültetését jelentik a sérült zátonyokra. A munka azonban lassú és költséges lehet, és a veszélyeztetett zátonyok csak töredéke kap segítséget. Az Abrolhos-szigetek sekély vizében Ms Foster egy olyan rendszert tesztel, amelyről reméli, hogy gyorsabban feléleszti a zátonyokat. Ez magában foglalja a koralldarabok kis dugókba oltását, amelyeket egy öntött alapba helyeznek. Ezeket az alapokat ezután tételenként a tengerfenékre helyezik. Ms Foster tervezte az alapot, amely lapos korong alakú hornyokkal és fogantyúval, és mészkő típusú betonból készült.
„Azt akartuk, hogy olyan legyen, amit elfogadható áron tömegesen gyárthatunk” – magyarázza Foster asszony. „És könnyen bevethető egy búvár vagy egy távirányítású jármű számára.” Az eredmények eddig biztatóak. „Korallcsontvázaink számos prototípusát telepítettük. Ezt négy különböző fajon is teszteltük” – magyarázza. – Mindegyik csodálatosan nő. „Megkerüljük a több éves meszesedés növekedését, amely ahhoz szükséges, hogy elérjük ezt az alapméretet” – mondja.
Ms Foster megalapította a Coral Maker nevű start-up céget, és reméli, hogy a San Francisco-i székhelyű Autodesk mérnöki szoftvercéggel kötött partnerség tovább gyorsítja a folyamatot. Kutatóik mesterséges intelligenciát képeztek ki az emberekkel szorosan együttműködő robotok (kobotok) irányítására. Egy robotkar képes koralldarabokat beoltani vagy ragasztani a magdugókra.
„Minden koralldarab más, még ugyanazon a fajon belül is, ezért a robotoknak fel kell ismerniük a koralltöredékeket és hogyan kell kezelni őket”
– mondja Nic Carey, az Autodesk vezető kutatója. „Eddig nagyon jól kezelik a korallformák változékonyságát.” A való világ azonban számos kihívást jelent: a nedves, élő korallokkal óvatosan kell bánni, esetleg egy mozgó hajón, és a sós víz károsíthatja az elektronikát. Az ilyen technológiának magas ára is van. A Coral Maker az idegenforgalmi ágazat keresletére fogad, és biodiverzitási kreditek kiadását tervezi, amelyek a szén-dioxid-kibocsátáshoz hasonlóan működnek.
Cathie Page, az AIMS tudósa szerint jelentős idő-, pénz- és emberi tőkebefektetésre van szükség ahhoz, hogy a görbe előtt maradjunk, és lehetővé tegyük a korallzátonyok túlélését a melegedő jövőben.
A cikk angol nyelvű forrása: BBC
