Itt az őszi napéjegyenlőség!

Egy éven belül két alkalommal fordul elő az a jelenség, amikor is a Nap középpontján áthalad a földi egyenlítő síkja. Az egyik ilyen dátum a március 21, amit tavaszi nap-éj egyenlőségnek nevezünk, a másik dátum az őszi nap-éj egyenlőség időpontja, amely minden évben szeptember 23-a köré tehető.

A 2021-es évben az északi féltekén az őszi napéjegyenlőség szeptember 22-ére esik, helyi idő szerint 21 óra 20 percre. Ekkortól számítjuk a csillagászati őszt.

Fontos, hogy ezen a napon a nappal és az éjszaka hossza nem azonos.

Az egyenlítőn nagyjából 12 perccel hosszabb a nappal, mint az éjszaka és ez az eltérés az egyenlítőtől távolodva növekszik. A nappal és az éjszaka hossza csak szeptember 25-én lesz megegyező.

Ábra forrása: EUMET

Milyen idővel indul a csillagászati ősz?

Szerdán előreláthatólag igazi őszies időben lesz részünk. A reggel a megnövekvő felhőzet miatt enyhébb lesz, mint az előző napokon, fagyra nem kell készülni. Napközben az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, többféle várható eső. Az északi, északnyugati irányú szél nagy területen megerősödik. A maximum hőmérséklet értéke ezen a napon 12, 15 fok között alakul.

 

Borítókép forrása: freepik

 

Extrém melegedés a láthatáron!

Szombaton reggel sokfelé közepesen vagy gyengén felhős lesz az ég, néhol ködfoltok kialakulhatnak. A minimum...

30 cm hó esett az éjszaka!

Szerdán megérkezett a magasban a többször említett fagyos levegő. A hideg érkezése kedvező feltételeket teremtett a...

Nincs vége: markáns lehűlés...

Csütörtökön reggel a Tiszántúlon erősen felhős vagy borult lesz az ég, az itt élők esőre számíthatnak. Másutt csökken a
7 napos előrejelzés

Budapest időjárás előrejelzése

Okt 16.
SZ
16
 
3
Okt 17.
V
15
 
3
Okt 18.
H
16
 
3
Okt 19.
K
17
 
6
Okt 20.
SZ
19
 
8
Okt 21.
CS
19
 
9
2mm
50%
Okt 22.
P
16
 
8
5mm
65%
Okt 23.
SZ
14
 
5
1mm
30%
21km/h
NyÉNy
Okt 24.
V
13
 
4
Okt 25.
H
14
 
4

UV index

süsi
2.5
Gyenge
Különlegesen érzékeny bőrűek és csecsemők kivételével óvintézkedés nem szükséges.
Maximális ajánlott napon tölthető idő:
Nagyon érzékeny bőr esetén:
45-60 perc
Érzékeny bőr esetén:
60-75 perc
Kevésbé érzékeny bőr esetén:
100-120 perc

A nap képe