Heves viharokkal csap le a pénteki front!

Lassan túl vagyunk az év első hőhullámán, ami valljuk be igencsak korán érkezett. A jelenlegi 30-33 fokos maximumok júliusi időjárásnak felelnek meg.

A hőség napjai meg vannak számlálva, ugyanis pénteken északnyugat felől egy hidegfront érkezik térségünkbe. A front már a reggeli időszakban eléri a nyugati területeket, majd napközben fokozatosan halad kelet felé.

A front előtt és a front vonalában egyaránt számítani kell heves zivatarok kialakulására.

A zivatarokat felhőszakadás, jégeső, viharos erejű szél kísérheti, a hegyvidéki területeken a rövid idő alatt lezúduló csapadék miatt villámárvíz is kialakulhat.

A front mögött – a hétvégén – jelentős lehűlés nem várható, mindössze 3-5 fokot hűlhet a levegő. Ez azt jelenti, hogy 32-33 fokra nem kell számítani, de továbbra is 25 fok felett alakulnak majd a maximumok.

Mínusz 8 fokra ébredhetünk...

Csütörtökön reggel derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csapadék nem várható. A minimum hőmérséklet értéke -6 és +3...

Csökken a felhőzet, fagyos...

Szerdán reggel a Dunántúlon jellemzően erősen felhős lesz az ég, a Duna vonaltól keletre felszakadozik a felhőzet és...

Egyre hidegebb éjszakák!

Kedden reggel borult vagy erősen felhős lesz az ég, helyenként gyenge eső, záporeső kialakulhat. A minimum hőmérséklet...

Mit főzzek ma?

Főétel Lacipecsenye
tippek-trukkok_icon

Lacipecsenye

15-30 perc
közepes
500-750kcal
Desszert Aranygaluska
tippek-trukkok_icon

Aranygaluska

60-120 perc
közepes
250-500kcal
7 napos előrejelzés

Budapest időjárás előrejelzése

Nov 06.
P
12
 
1
Nov 07.
SZ
12
 
0
Nov 08.
V
9
 
-5
Nov 09.
H
8
 
-1
Nov 10.
K
9
 
3
5mm
5%
Nov 11.
SZ
9
 
4
1mm
5%
Nov 12.
CS
10
 
2
Nov 13.
P
11
 
4
3mm
5%
Nov 14.
SZ
10
 
3
3mm
5%

Orvosmeteorológia

Orvosmeteorlógia FőorvosSüsi

UV index

süsi
1.5
Gyenge
Különlegesen érzékeny bőrűek és csecsemők kivételével óvintézkedés nem szükséges.
Maximális ajánlott napon tölthető idő:
Nagyon érzékeny bőr esetén:
45-60 perc
Érzékeny bőr esetén:
60-75 perc
Kevésbé érzékeny bőr esetén:
100-120 perc

A nap képe