Elő az esernyőkkel: jelentős mennyiségű csapadék érkezik!

Szerdán reggel nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet és eleinte a Dunántúlon, majd a délelőtt folyamán már a középső tájakon is számítani kell esőre, záporesőre. A minimum hőmérséklet értéke 2 és 12 fok között alakul, északkeleten mérhetjük a legalacsonyabb értékeket. Napközben az ország nagy részén borult, esős idő várható. A Tiszántúlon és a délkeleti területeken az esti órákig számottevő csapadékra nem kell készülni. A Dunántúlon megélénkül, olykor megerősödik a délnyugati irányú szél, másutt jellemzően mérsékelt marad a légmozgás. A maximum hőmérséklet értéke 10 és 15 fok között alakul, délkeleten 20 fokig melegedhet a levegő.

Csütörtökön a csapadékzóna elvonultát követően átmenetileg csökken a felhőzet, majd a délután folyamán újra felhősödés kezdődik. Kora délutántól délnyugat felől újabb csapadékzóna éri el hazánkat, amelynek köszönhetően többfelé számítani kell esőre, záporesőre. Az északi irányú szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz. A minimum hőmérséklet értéke 6 és 13 fok között, a maximum hőmérsékelt értéke 13 és 18 fok között alakul.

Pénteken borult, esős időre van kilátás, jelentős mennyiségű eső eshet. Az északi irányú szél megerősödik. A minimum hőmérséklet értéke 8 és 13 fok között, a maximum hőmérsékelt értéke 10 és 19 fok között alakul.

A hétvégén előreláthatólag csökken a csapadékhajlam.

Évszakváltó hidegfront érkezik

Szombaton reggel közepesen vagy erősen fátyolfelhős lesz az ég, csapadék nem alakul ki. A minimum hőmérséklet értéke 11

30 fok alatti csúcsértékek!

Pénteken reggel a Tiszántúlon több helyen ködös időre ébredhetünk, az ország más részein derült vagy gyengén felhős...

Ősziesebb napok jönnek!

Csütörtökön reggel erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Duna vonalától keletre élők ébredhetnek esős időre, másutt...

Mit főzzek ma?

Leves Csontleves
tippek-trukkok_icon

Csontleves

60-120 perc
könnyű
250-500kcal
Főétel Rakott kelkáposzta
tippek-trukkok_icon

Rakott kelkáposzta

60-120 perc
közepes
250-500kcal
Desszert Császármorzsa
tippek-trukkok_icon

Császármorzsa

30-60 perc
könnyű
250-500kcal
7 napos előrejelzés

Budapest időjárás előrejelzése

Szept 13.
SZ
28
 
16
Szept 14.
V
24
 
16
26mm
93%
Szept 15.
H
25
 
12
Szept 16.
K
25
 
12
Szept 17.
SZ
21
 
10
Szept 18.
CS
24
 
12
Szept 19.
P
25
 
11
Szept 20.
SZ
24
 
11
Szept 21.
V
25
 
11

Orvosmeteorológia

Orvosmeteorlógia FőorvosSüsi

UV index

süsi
4
mérsékelt
Széles karimájú kalap, napszemüveg mindenkinek indokolt!
Maximális ajánlott napon tölthető idő:
Nagyon érzékeny bőr esetén:
30-45 perc
Érzékeny bőr esetén:
35-60 perc
Kevésbé érzékeny bőr esetén:
60-100 perc

A nap képe