Borongós lesz a hétvége, hétfőtől melegszik az idő!

Szombaton reggel sokfelé lesz borult, párás az idő. Helyenként gyenge eső, szitálás kialakulhat, ez elsősorban északkeleten és délnyugaton lesz jellemző. A minimum hőmérséklet értéke 6 és 15 fok között alakul. Napközben változóan felhős lesz az ég, a napos és borult területek egyaránt jelen lesznek. Elszórtan gyenge eső, záporeső kialakulhat, de számottevő mennyiségű csapadék már nem várható. Az északnyugati irányú szél a Dunántúlon megélénkül, északnyugaton megerősödik a légmozgás. A maximum hőmérséklet értéke 13 és 19 fok között alakul.

Vasárnap közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Számottevő mennyiségű csapadékra nem kell készülni, de elszórt jelleggel gyenge eső, záporeső, szitálás kialakulhat. Az északnyugati irányú szelet élénk lökések kísérhetik. A minimum hőmérséklet értéke 6 és 13 fok között, a maximum hőmérsékelt értéke 13 és 18 fok között alakul.

Hétfőn eleinte több helyen párás, helyenként ködös lesz az idő. Délutánra a pára és köd feloszlik, változóan gomolyfelhős lesz az ég. Északkeleten néhol záporeső kialakulhat, másutt csapadék nem valószínű. A délnyugati irányú szél megélénkül. A minimum hőmérséklet értéke 2 és 10 fok között, a maximum hőmérsékelt értéke 16 és 21 fok között alakul.

Keleten felhős, másutt napos -

Szombaton reggel a Tiszántúlon borongós idő várható, ezeken a tájakon gyenge eső sem kizárt. Az ország más részein...

Keleten növekszik meg a...

Pénteken reggel jellemzően gyengén felhős lesz az ég, helyenként párássá válhat a levegő és foltokban köd képződhet...

Jégdara záporok miatt...

Csütörtökön reggel változóan felhős lesz az ég, csapadék nem alakul ki. A minimum hőmérséklet értéke -1 és 8 fok között

Mit főzzek ma?

Leves Gombócleves
tippek-trukkok_icon

Gombócleves

30-60 perc
könnyű
250-500kcal
Főétel Pásztortarhonya
tippek-trukkok_icon

Pásztortarhonya

30-60 perc
könnyű
500-750kcal
7 napos előrejelzés

Budapest időjárás előrejelzése

Okt 17.
SZ
19
 
7
Okt 18.
V
20
 
5
Okt 19.
H
19
 
5
Okt 20.
K
17
 
6
Okt 21.
SZ
19
 
9
5mm
46%
Okt 22.
CS
16
 
10
6mm
44%
Okt 23.
P
15
 
8
Okt 24.
SZ
17
 
6
Okt 25.
V
16
 
5
Okt 26.
H
16
 
5

Orvosmeteorológia

Orvosmeteorlógia FőorvosSüsi

UV index

süsi
2.16
Gyenge
Különlegesen érzékeny bőrűek és csecsemők kivételével óvintézkedés nem szükséges.
Maximális ajánlott napon tölthető idő:
Nagyon érzékeny bőr esetén:
45-60 perc
Érzékeny bőr esetén:
60-75 perc
Kevésbé érzékeny bőr esetén:
100-120 perc

A nap képe