31 fok után hidegfront miatt esik vissza a hőmérséklet!

Pénteken még kifejezetten meleg, nyári időben lehet részünk, a hőmérséklet csúcsértéke meghaladhatja a 30 fokot. Ezt követően egy hidegfront vonul át felettünk, emiatt a hőmérsékleti értékek több fokot visszaesnek és csapadékra is számítani kell. Nézzük, mi vár ránk a következő napokon!

Péntek: Eleinte gyengén felhős lesz az ég, majd sokfelé képződnek gomolyfelhők, amelyből elsősorban a déli országrészben és a Dunántúlon várható záporok, zivatarok kialakulása. Az északi tájakon megerősödik az északi irányú szél, másutt mérséklet marad a légmozgás. A minimum hőmérséklet értéke 12 és 16 fok között, a maximum hőmérséklet értéke 25 és 31 fok között alakul.

Szombat: Túlnyomóan napos idő várható, csak kevés fátyol-és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadékra ezen a napon nem kell számítani. Az északkeleti irányú szél nagy területen megélénkül. A minimum hőmérséklet értéke 11 és 16 fok között, a maximum hőmérséklet értéke 21 és 26 fok között alakul.

Vasárnap: Változóan felhős lesz az ég, a napos és felhősebb időszakok egyaránt jelen lesznek. A nyugati határ menti területeken várható záporeső, néhol zivatar. A szél csak zivatarok környezetében erősödhet meg, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A minimum hőmérséklet értéke 7 és 12 fok között, a maximum hőmérséklet értéke 20 és 27 fok között alakul.

Folytatódik a szeptemberi nyár!

Nem jön front, marad a száraz napos idő. Nézzük mi vár ránk a következő napokon! Szerda: Az ország nagy részén...

4500 ember halt meg a hőség...

Az új hivatalos adatok szerint 1988 óta több mint 50 000 hőség okozta haláleset, és több mint 200 000 hideg okozta...

Újra nyáriasra fordul az idő!

Kedden reggel derült lesz az ég, a Dunántúlon párássá válhat a levegő és köd képződhet. A minimum hőmérséklet értéke 8...
7 napos előrejelzés

Budapest időjárás előrejelzése

Szept 27.
SZ
27
 
18
Szept 28.
CS
27
 
18
Szept 29.
P
27
 
13
Szept 30.
SZ
25
 
12
Okt 01.
V
23
 
11
Okt 02.
H
25
 
12
Okt 03.
K
25
 
13
Okt 04.
SZ
23
 
11
Okt 05.
CS
22
 
11

Orvosmeteorológia

Orvosmeteorlógia FőorvosSüsi

UV index

süsi
3.5
mérsékelt
Széles karimájú kalap, napszemüveg mindenkinek indokolt!
Maximális ajánlott napon tölthető idő:
Nagyon érzékeny bőr esetén:
30-45 perc
Érzékeny bőr esetén:
35-60 perc
Kevésbé érzékeny bőr esetén:
60-100 perc

A nap képe