3 nap kánikula, majd jelentős változás!

Egészen csütörtökig anticiklon alakítja hazánk időjárását:

Kedden reggel helyenként pára-, és ködfoltok csökkentik a látástávolságot, amelyek még a délelőtt folyamán feloszlanak. Napközben változóan gomolyfelhős idő várható, de lesz, ahol magasszintű felhőzet szűri majd a napsütést. Zápor elvétve fordulhat elő, nyugaton viszont egy-egy zivatar is kialakulhat. A légmozgás időnként megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke 24, 31 fok között alakul.

Hőmérséklet előrejelzés kedd délutánra (GFS modell)

Szerdán reggel pára és ködfoltok képződhetnek. Napközben közepesen felhős lesz az ég, több-kevesebb időre mindenhol kisüt a nap. Zápor, zivatar néhol fordulhat elő, de számottevő csapadék még nem lesz. A légmozgás időnként megélénkülhet, zivatarok környezetében erős lehet a szél. Délután igazi nyári időben lehet részünk, a maximum hőmérséklet értéke 24, 32 fok között alakul.

Hőmérséklet előrejelzés szerda délutánra (GFS modell)

A folytatásban egy sekély ciklon érkezik térségünkbe, amely több napig meghatározza időjárásunkat. A ciklon felhőzetnövekedést és csapadékot okoz, emellett a hőmérséklet értékei jelentősen visszaesnek.

Milyen ékszert viselj az...

Az évszakok változásával nemcsak a ruhatárunk alakul át. Más színeket, anyagokat és szabásokat választunk tavasszal...

Lehűl a levegő a front mögött!

Pénteken reggel változóan felhős lesz az ég, a Tiszántúlon gyenge eső, záporeső kialakulhat, másutt csapadék nem...

Fejfájást okoz a szeles idő!

Csütörtökön reggel közepesen felhős lesz az ég, csapadék ekkor már nem várható. A minimum hőmérséklet értéke 0 és 13...
7 napos előrejelzés

Budapest időjárás előrejelzése

Szept 25.
P
18
 
6
2mm
46%
Szept 26.
SZ
21
 
8
Szept 27.
V
24
 
8
Szept 28.
H
24
 
9
Szept 29.
K
24
 
10
Szept 30.
SZ
24
 
9
Okt 01.
CS
23
 
10
Okt 02.
P
22
 
9
Okt 03.
SZ
22
 
9

Orvosmeteorológia

Orvosmeteorlógia FőorvosSüsi

UV index

süsi
2.5
Gyenge
Különlegesen érzékeny bőrűek és csecsemők kivételével óvintézkedés nem szükséges.
Maximális ajánlott napon tölthető idő:
Nagyon érzékeny bőr esetén:
45-60 perc
Érzékeny bőr esetén:
60-75 perc
Kevésbé érzékeny bőr esetén:
100-120 perc

A nap képe