Meteorológiai fogalomtar
Légzuhatag (downburst) jelentése
A légzuhatag, vagy más néven lecsapó(dó) légtest olyan erős leáramlás, mely hirtelen pusztító szélvihart eredményez a talajfelszínen vagy annak közelében. Jellemzője, hogy mindössze pár percig tart, de azalatt akár 240 km/h-s szélsebesség is előfordulhat. Az okozott kár a légzuhatag lokális jellege és romboló ereje miatt a felületes szemlélő számára tornádó nyomainak is tűnhet, bár tüzetesebb elemzés során rendszerint felderíthető a valódi ok, elkülöníthető a kétféle jelenség. Egy downburst mérete szerint két kategóriába sorolható be: microburst-nek akkor nevezzük, ha 4 km-nél kisebb az átmérője, míg macroburst-nek a 4-km-nél nagyobbakat hívjuk. Amennyiben nem ismerjük a pontos kiterjedését, vagy általánosságban beszélünk róla, akkor marad a downburst kifejezés.
A légzuhatagokat elkülöníthetjük aszerint is, hogy milyen csapadékviszonyok jellemzik őket. A száraz légzuhatag a kevés vagy semennyi csapadékkal nem járó légzuhatagot jelenti. Ebben az esetben a csapadék még azelőtt elpárolog, mielőtt elérne a talajig. Ellenben nedves légzuhatagról akkor van szó, ha az számottevő csapadékkal érkezik. Mindkét típus jellegzetes légrétegződési viszonyokkal, felismerhető meteorológiai jellemzőkkel rendelkezik.

Ajánlott címszavak
Stacionárius front Vulkán Középtávú előrejelzés Páratartalom Geostacionárius műholdak7 napos előrejelzés
Budapest időjárás előrejelzése
Feb 23.
H
14
40mm
69%
69%
24km/h
Ny
Ny
Feb 24.
K
11
6mm
57%
57%
27km/h
ÉNy
ÉNy
Feb 25.
SZ
13
Feb 26.
CS
11
Feb 27.
P
13
Feb 28.
SZ
14
Márc 01.
V
14
Márc 02.
H
14
Márc 03.
K
14
Márc 04.
SZ
14