Márciusi teendők a kertben – Indul a szezon!

Ezt a cikket köszönjük a colore.hu női életmód magazinnak.

Márciusban már egyre több tennivalónk van a kertben, és mivel még a hónap elején járunk, bőven nem késtünk el semmivel!

A március az első olyan hónap az évben, amikor már bőven akad teendő a kertben. A természet látványosan elkezd éledni, így egyre több feladatot adva nekünk.

Márciusi teendők a kertben

Mindenképpen kövessük figyelemmel az időjárást, hiszen márciusban is beüthet egy komolyabb fagy, de általánosságban elmondható, hogy ebben a hónapban megragadhatjuk a metszőóllót, hiszen az sem jó, ha túl későn fogunk neki a kerti munkáknak!

Metsszünk!

Bár már februárban is megejthettük például a hortenzia metszését, márciusban sem vagyunk elkésve vele. A fákat és bokrokat szabadítsuk meg az apró és elszáradt ágacskáktól. Akár az örökzöld rozmaringbokornak is formát adhatunk a hónap végén, mert ahogy a többi növény, ez is most ébred fel a téli álmából. Ebben az esetben azonban alaposan figyeljük meg az időjárásjelentést, mert ez a növény frissen metszve nehezen bírja a fagyot. Ne feledjük, hogy a vágás által egyfajta sebet ejtünk a fán, ezért ha a levágott ág helyén egy, nagyjából ötforintos nagyságú sebet látunk, kenjük le fasebkezelő-géllel! Két fa metszése közt töröljük át az eszközöket alkohollal átitatott ronggyal, így elkerülve, hogy egy esetleges fertőzést adjunk át a fáknak.

metszés és metszőolló

A márciusi kerti teendők egyik legfontosabbika a metszés és a sebgyógyítás / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Ültessünk!

Ha komolyabb hidegek már nem várhatóak, ideális a hónap arra, hogy facsemetéket és bokrokat ültessünk. Bár előnnyel indulnak a csemeték egy őszi ültetéstől, a tavaszi időszakban is kiválóan meg tudnak erősödni. Figyeljünk oda, hogy a gödör, amibe ültetjük a fákat legalább 60 centiméter mély legyen! Ha behelyezzük a fát és visszalapátoljuk a földet, alaposan locsoljuk meg kertünk új lakóját és ügyeljünk rá, hogy mindig legyen nedves a földje, mert csakis ezáltal fognak megfelelően fejlődni a gyökerei.

A palántázásnak is nekiállhatunk és a kertben is elvethetjük a retek- és borsómagokat, valamint a hagymafélék is a földbe kerülhetnek. Műanyagpoharakba ültethetünk paprikát, paradicsomot, uborkát, cukkinit és padlizsánt is, hiszen ezeknek kell idő, míg termést hoznak.

Permetezzünk!

A permetezés sem elhanyagolható, és ha februárban kihagytuk, most feltétlenül tegyük meg, mert ezáltal elejét vehetjük annak, hogy rovarok sokasága lepje el fáinkat. Ezt a műveletet fagytól függetlenül elvégezhetjük, és fontos, hogy két-három hét múlva ismételjük meg!

Szellőztessünk!

A március tökéletes arra, hogy a gyepet is rendbe tegyük! Ehhez gereblyézzük fel az esetlegesen hátramaradt faleveleket, majd levegőztetővel menjünk át a füvön. Ez különösen az árnyékos helyeken fontos, ahol a moha agresszívebben terjed a fű között.

Amennyiben kevés csapadékot tapasztalunk, megkezdhetjük a növények locsolását, mert később meghálálják a gondoskodást. Ez különösen a fák esetében fontos, amik ebben az időszakban már dolgoznak azon, hogy leveleik és virágaik legyenek.

További érdekes cikkekért látogasson el a colore.hu weboldalra.

Csapadék és lehűlés érkezik a...

Pénteken reggel derült lesz az ég, csapadék nem várható. A minimum hőmérséklet értéke 7 és 18 fok között alakul...

Ezen a héten még jó idő lesz...

Csütörtökön reggel derült lesz az ég, csapadék nem alakul ki. A minimum hőmérséklet értéke 10 és 18 fok között alakul...

Végre: 10 fok alá hűl a levegő!

Szerdán reggel derült lesz az ég, csapadék nem várható. A minimum hőmérséklet értéke 10 és 22 fok között alakul...

Mit főzzek ma?

Leves Borscsleves
tippek-trukkok_icon

Borscsleves

120 perc
közepes
250-500kcal
Desszert Zserbó
tippek-trukkok_icon

Zserbó

120 perc
nehéz
-250kcal
7 napos előrejelzés

Budapest időjárás előrejelzése

Aug 14.
P
31
 
17
Aug 15.
SZ
35
 
19
Aug 16.
V
35
 
18
Aug 17.
H
31
 
18
22km/h
Ny
Aug 18.
K
28
 
16
Aug 19.
SZ
29
 
16
Aug 20.
CS
31
 
16
Aug 21.
P
29
 
16
Aug 22.
SZ
29
 
16

Orvosmeteorológia

Orvosmeteorlógia FőorvosSüsi

UV index

süsi
6.5
erős
Széles karimájú kalap, napszemüveg, érzékenyebbeknek napernyő, fedetlen testrészekre fényvédő krém alkalmazása indokolt!
Maximális ajánlott napon tölthető idő:
Nagyon érzékeny bőr esetén:
20-30 perc
Érzékeny bőr esetén:
25-35 perc
Kevésbé érzékeny bőr esetén:
45-60 perc

A nap képe