Fagyos reggelek, hűvös délutánok!

Pénteken reggel a Duna vonalától keletre változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhős borítja majd az égboltot, a Dunántúlon gyengén felhős vagy derült lesz az ég. Csapadék nem alakul ki. A minimum hőmérséklet értéke -3 és +7 fok között alakul. Napközben a Tiszántúlon erősen felhős vagy borult lesz az ég, az ország más részein gyengén felhős, napos időre készülhetünk. Csapadék nem alakul ki. Az északi, északkeleti irányú szél erős lesz. A maximum hőmérséklet értéke 10 és 14 fok között alakul.

Szombaton a Tiszántúlon borongós idő várható, az ország más részein jellemzően a napsütésé lesz a főszerep. Csapadék nem alakul ki. A légmozgás mérséklődik, déli irányúra fordul a szél. A minimum hőmérsékelt értéke -3 és +8 fok között, a maximum hőmérséklet értéke 11 és 16 fok között alakul.

Vasárnapra virradóan északnyugat felől megnövekszik a felhőzet és sokfelé számítani kell esőre, záporesőre. Délutántól egyre több helyen megszűnik a csapadék, majd nyugat felől csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet. A nyugati irányú szél megerősödik, a keleti megyékben mérsékelt marad a légmozgás. A minimum hőmérséklet értéke 3 és 10 fok között, a maximum hőmérsékelt értéke 10 és 16 fok között alakul.

Erős fejfájást okozhat az erős

Csütörtökön reggel gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. A minimum hőmérséklet értéke -1 és

Az átlagnál hidegebb idővel...

Szerdán reggel változóan felhős lesz az ég, néhol egy-egy zápor kialakulhat. A minimum hőmérséklet értéke -1 és +7 fok...

Reggel fagy, délután...

Kedden reggel a gyengén felhős és borult területek egyaránt jelen lesznek, csapadék nem valószínű. A minimum...
7 napos előrejelzés

Budapest időjárás előrejelzése

Okt 02.
CS
13
 
6
2mm
20%
21km/h
ÉÉK
Okt 03.
P
15
 
6
Okt 04.
SZ
17
 
7
9mm
36%
Okt 05.
V
14
 
6
7mm
27%
Okt 06.
H
15
 
7
21km/h
NyÉNy
Okt 07.
K
17
 
7
Okt 08.
SZ
18
 
8
Okt 09.
CS
18
 
8
Okt 10.
P
17
 
7
Okt 11.
SZ
17
 
7

Orvosmeteorológia

Orvosmeteorlógia FőorvosSüsi

UV index

süsi
2.83
Gyenge
Különlegesen érzékeny bőrűek és csecsemők kivételével óvintézkedés nem szükséges.
Maximális ajánlott napon tölthető idő:
Nagyon érzékeny bőr esetén:
45-60 perc
Érzékeny bőr esetén:
60-75 perc
Kevésbé érzékeny bőr esetén:
100-120 perc

A nap képe