Ez lesz az utolsó óraátállítás?

Most úgy tűnik, hogy nem. Egy darabig még tekergetnünk kell a jó öreg kattogósokat (a mobilok már maguktól átállnak). Egy újabb döntés szerint ugyanis mégsem a korábban tervezett 2019-es céldátumkor, hanem csak 2021-ben szűnne meg az óraátállítás az EU-ban.

Mért szűnne meg egyáltalán az óraátállítás?

Korábban az EU nyilvános konzultációt indított az óraátállítás kérdésében, ami elég egyértelmű eredményre vezetett. A 2018 nyarán lefolytatott, 6 hétig tartó felmérésben 4,6 millió válasz érkezett 28 tagállamból és a válaszokból kiderült, hogy 84% támogatná az óraátállítás eltörlését. Magyarországon egyébként különösen elutasító a lakosság az állítgatással kapcsolatban, ugyanis hazánkban még ezt a meglehetősen magas EU átlagot is meghaladóan, a válaszadók 90%-a a mostani gyakorlat ellen van.

Óraátállítás

Az Európai Bizottság akkori terve szerint az óraállítás 2019-ben szűnt volna meg úgy, hogy minden tagállam választhat, hogy a nyári, vagy a téli időszámítást tartja meg. A Bloomberg értesülése szerint azonban az új jogalkotási terv szerint ezt a döntést a tagállamoknak csak 2021-ben kell majd meghozniuk.

Mit tegyünk most?

Addig is, amíg a bizottságok, tanácsok, gyűlések, titkárságok és egyéb szervek eldöntik, hogy mi történjen a kérdésben, a lényeg, hogy október 28-án, vasárnap hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítanunk az órát. Ilyenkor szerencsére egy órával többet aludhatunk. 🙂

Mindenkinek kellemes pihenést és hétvégét kívánunk!

 

süssfelnap.hu  mindig napra készen