Napkelte és napnyugta - Tiszabecs

Ma a nap 06:00-kor kel és 17:19-kor nyugszik le Tiszabecs településen.

Napkelte, napnyugta - Professzor Süsi megmondja

A táblázatban pontosan láthatóak a napkelte, napnyugta időpontjai Tiszabecs településen 2024-ben. A napfelkelte és naplemente időpontja szinte naponta változik. A nyári időszakban Süsi lényegesen korábban kel fel és később megy aludni mint a téli időszakban. De miért van ez? A Föld alakjából, tengelyferdeségéből, forgásából és keringéséből következik. Van amikor rövidebb, van amikor hosszabb ideig látjuk a Napot az égen. Emiatt a napkelte és a napnyugta is más-más időpontokra esik az év során.

De nem csak az számít, hogy melyik évszakban vagyunk éppen, hanem az is, hogy az ország melyik részén. A keleti és nyugati települések között még Magyarországon is akár fél óra eltérés is lehet a napkelte és napnyugta időpontja között.

A településkeresőben az adott települést (aktuálisan kiválasztott település: Tiszabecs) kiválasztva, az adott település pontos napkelte, napnyugta időpontjait láthatjuk, belekalkulálva az év közben esedékes óraátállításokat is.

Január

Január 01. 07:18 15:45
Január 02. 07:18 15:46
Január 03. 07:18 15:47
Január 04. 07:18 15:48
Január 05. 07:18 15:49
Január 06. 07:18 15:50
Január 07. 07:17 15:51
Január 08. 07:17 15:52
Január 09. 07:17 15:53
Január 10. 07:16 15:55
Január 11. 07:16 15:56
Január 12. 07:15 15:57
Január 13. 07:15 15:58
Január 14. 07:14 16:00
Január 15. 07:14 16:01
Január 16. 07:13 16:03
Január 17. 07:12 16:04
Január 18. 07:11 16:05
Január 19. 07:11 16:07
Január 20. 07:10 16:08
Január 21. 07:09 16:10
Január 22. 07:08 16:11
Január 23. 07:07 16:13
Január 24. 07:06 16:14
Január 25. 07:05 16:16
Január 26. 07:04 16:17
Január 27. 07:03 16:19
Január 28. 07:02 16:20
Január 29. 07:00 16:22
Január 30. 06:59 16:24
Január 31. 06:58 16:25

Február

Február 01. 06:57 16:27
Február 02. 06:55 16:28
Február 03. 06:54 16:30
Február 04. 06:53 16:32
Február 05. 06:51 16:33
Február 06. 06:50 16:35
Február 07. 06:48 16:36
Február 08. 06:47 16:38
Február 09. 06:45 16:40
Február 10. 06:44 16:41
Február 11. 06:42 16:43
Február 12. 06:40 16:44
Február 13. 06:39 16:46
Február 14. 06:37 16:48
Február 15. 06:35 16:49
Február 16. 06:34 16:51
Február 17. 06:32 16:52
Február 18. 06:30 16:54
Február 19. 06:29 16:56
Február 20. 06:27 16:57
Február 21. 06:25 16:59
Február 22. 06:23 17:00
Február 23. 06:21 17:02
Február 24. 06:19 17:03
Február 25. 06:18 17:05
Február 26. 06:16 17:07
Február 27. 06:14 17:08
Február 28. 06:12 17:10
Február 29. 06:10 17:11

Március

Március 01. 06:08 17:13
Március 02. 06:06 17:14
Március 03. 06:04 17:16
Március 04. 06:02 17:17
Március 05. 06:00 17:19
Március 06. 05:58 17:20
Március 07. 05:56 17:22
Március 08. 05:54 17:23
Március 09. 05:52 17:25
Március 10. 05:50 17:26
Március 11. 05:48 17:28
Március 12. 05:46 17:29
Március 13. 05:44 17:31
Március 14. 05:42 17:32
Március 15. 05:40 17:34
Március 16. 05:38 17:35
Március 17. 05:36 17:37
Március 18. 05:34 17:38
Március 19. 05:32 17:40
Tavaszi napéjegyenlőség
Március 20. 05:30 17:41
Március 21. 05:28 17:43
Március 22. 05:26 17:44
Március 23. 05:24 17:46
Március 24. 05:22 17:47
Március 25. 05:20 17:48
Március 26. 05:18 17:50
Március 27. 05:15 17:51
Március 28. 05:13 17:53
Március 29. 05:11 17:54
Március 30. 05:09 17:56
Óraátállítás
Március 31. 06:07 18:57

Április

Április 01. 06:05 18:59
Április 02. 06:03 19:00
Április 03. 06:01 19:02
Április 04. 05:59 19:03
Április 05. 05:57 19:04
Április 06. 05:55 19:06
Április 07. 05:53 19:07
Április 08. 05:51 19:09
Április 09. 05:49 19:10
Április 10. 05:47 19:12
Április 11. 05:45 19:13
Április 12. 05:43 19:15
Április 13. 05:41 19:16
Április 14. 05:39 19:17
Április 15. 05:37 19:19
Április 16. 05:35 19:20
Április 17. 05:34 19:22
Április 18. 05:32 19:23
Április 19. 05:30 19:25
Április 20. 05:28 19:26
Április 21. 05:26 19:28
Április 22. 05:24 19:29
Április 23. 05:23 19:30
Április 24. 05:21 19:32
Április 25. 05:19 19:33
Április 26. 05:17 19:35
Április 27. 05:15 19:36
Április 28. 05:14 19:38
Április 29. 05:12 19:39
Április 30. 05:10 19:40

Május

Május 01. 05:09 19:42
Május 02. 05:07 19:43
Május 03. 05:05 19:45
Május 04. 05:04 19:46
Május 05. 05:02 19:47
Május 06. 05:01 19:49
Május 07. 04:59 19:50
Május 08. 04:58 19:52
Május 09. 04:56 19:53
Május 10. 04:55 19:54
Május 11. 04:54 19:56
Május 12. 04:52 19:57
Május 13. 04:51 19:58
Május 14. 04:50 20:00
Május 15. 04:48 20:01
Május 16. 04:47 20:02
Május 17. 04:46 20:03
Május 18. 04:45 20:05
Május 19. 04:43 20:06
Május 20. 04:42 20:07
Május 21. 04:41 20:08
Május 22. 04:40 20:10
Május 23. 04:39 20:11
Május 24. 04:38 20:12
Május 25. 04:37 20:13
Május 26. 04:37 20:14
Május 27. 04:36 20:15
Május 28. 04:35 20:16
Május 29. 04:34 20:17
Május 30. 04:33 20:18
Május 31. 04:33 20:19

Június

Június 01. 04:32 20:20
Június 02. 04:31 20:21
Június 03. 04:31 20:22
Június 04. 04:30 20:23
Június 05. 04:30 20:24
Június 06. 04:29 20:25
Június 07. 04:29 20:25
Június 08. 04:29 20:26
Június 09. 04:28 20:27
Június 10. 04:28 20:27
Június 11. 04:28 20:28
Június 12. 04:28 20:29
Június 13. 04:28 20:29
Június 14. 04:28 20:30
Június 15. 04:28 20:30
Június 16. 04:28 20:31
Június 17. 04:28 20:31
Június 18. 04:28 20:31
Június 19. 04:28 20:32
Nyári napforduló
Június 20. 04:28 20:32
Június 21. 04:28 20:32
Június 22. 04:28 20:32
Június 23. 04:29 20:32
Június 24. 04:29 20:32
Június 25. 04:30 20:32
Június 26. 04:30 20:32
Június 27. 04:30 20:32
Június 28. 04:31 20:32
Június 29. 04:31 20:32
Június 30. 04:32 20:32

Július

Július 01. 04:33 20:32
Július 02. 04:33 20:31
Július 03. 04:34 20:31
Július 04. 04:35 20:31
Július 05. 04:35 20:30
Július 06. 04:36 20:30
Július 07. 04:37 20:29
Július 08. 04:38 20:29
Július 09. 04:39 20:28
Július 10. 04:40 20:28
Július 11. 04:41 20:27
Július 12. 04:42 20:26
Július 13. 04:43 20:26
Július 14. 04:44 20:25
Július 15. 04:45 20:24
Július 16. 04:46 20:23
Július 17. 04:47 20:22
Július 18. 04:48 20:21
Július 19. 04:49 20:20
Július 20. 04:50 20:19
Július 21. 04:51 20:18
Július 22. 04:52 20:17
Július 23. 04:54 20:16
Július 24. 04:55 20:15
Július 25. 04:56 20:14
Július 26. 04:57 20:12
Július 27. 04:58 20:11
Július 28. 05:00 20:10
Július 29. 05:01 20:08
Július 30. 05:02 20:07
Július 31. 05:04 20:06

Augusztus

Augusztus 01. 05:05 20:04
Augusztus 02. 05:06 20:03
Augusztus 03. 05:07 20:01
Augusztus 04. 05:09 20:00
Augusztus 05. 05:10 19:58
Augusztus 06. 05:11 19:57
Augusztus 07. 05:13 19:55
Augusztus 08. 05:14 19:54
Augusztus 09. 05:15 19:52
Augusztus 10. 05:17 19:50
Augusztus 11. 05:18 19:49
Augusztus 12. 05:19 19:47
Augusztus 13. 05:21 19:45
Augusztus 14. 05:22 19:43
Augusztus 15. 05:24 19:42
Augusztus 16. 05:25 19:40
Augusztus 17. 05:26 19:38
Augusztus 18. 05:28 19:36
Augusztus 19. 05:29 19:34
Augusztus 20. 05:30 19:33
Augusztus 21. 05:32 19:31
Augusztus 22. 05:33 19:29
Augusztus 23. 05:34 19:27
Augusztus 24. 05:36 19:25
Augusztus 25. 05:37 19:23
Augusztus 26. 05:39 19:21
Augusztus 27. 05:40 19:19
Augusztus 28. 05:41 19:17
Augusztus 29. 05:43 19:15
Augusztus 30. 05:44 19:13
Augusztus 31. 05:45 19:11

Szeptember

Szeptember 01. 05:47 19:09
Szeptember 02. 05:48 19:07
Szeptember 03. 05:50 19:05
Szeptember 04. 05:51 19:03
Szeptember 05. 05:52 19:01
Szeptember 06. 05:54 18:59
Szeptember 07. 05:55 18:57
Szeptember 08. 05:56 18:55
Szeptember 09. 05:58 18:53
Szeptember 10. 05:59 18:51
Szeptember 11. 06:00 18:49
Szeptember 12. 06:02 18:47
Szeptember 13. 06:03 18:45
Szeptember 14. 06:05 18:43
Szeptember 15. 06:06 18:41
Szeptember 16. 06:07 18:39
Szeptember 17. 06:09 18:36
Szeptember 18. 06:10 18:34
Szeptember 19. 06:11 18:32
Szeptember 20. 06:13 18:30
Szeptember 21. 06:14 18:28
Őszi napéjegyenlőség
Szeptember 22. 06:16 18:26
Szeptember 23. 06:17 18:24
Szeptember 24. 06:18 18:22
Szeptember 25. 06:20 18:20
Szeptember 26. 06:21 18:18
Szeptember 27. 06:22 18:16
Szeptember 28. 06:24 18:14
Szeptember 29. 06:25 18:11
Szeptember 30. 06:27 18:09

Október

Október 01. 06:28 18:07
Október 02. 06:30 18:05
Október 03. 06:31 18:03
Október 04. 06:32 18:01
Október 05. 06:34 17:59
Október 06. 06:35 17:57
Október 07. 06:37 17:55
Október 08. 06:38 17:53
Október 09. 06:40 17:51
Október 10. 06:41 17:49
Október 11. 06:42 17:47
Október 12. 06:44 17:45
Október 13. 06:45 17:43
Október 14. 06:47 17:41
Október 15. 06:48 17:39
Október 16. 06:50 17:38
Október 17. 06:51 17:36
Október 18. 06:53 17:34
Október 19. 06:54 17:32
Október 20. 06:56 17:30
Október 21. 06:57 17:28
Október 22. 06:59 17:26
Október 23. 07:00 17:25
Október 24. 07:02 17:23
Október 25. 07:03 17:21
Október 26. 07:05 17:19
Óraátállítás
Október 27. 06:06 16:18
Október 28. 06:08 16:16
Október 29. 06:09 16:14
Október 30. 06:11 16:13
Október 31. 06:13 16:11

November

November 01. 06:14 16:09
November 02. 06:16 16:08
November 03. 06:17 16:06
November 04. 06:19 16:05
November 05. 06:20 16:03
November 06. 06:22 16:02
November 07. 06:23 16:00
November 08. 06:25 15:59
November 09. 06:26 15:58
November 10. 06:28 15:56
November 11. 06:29 15:55
November 12. 06:31 15:54
November 13. 06:32 15:53
November 14. 06:34 15:51
November 15. 06:36 15:50
November 16. 06:37 15:49
November 17. 06:38 15:48
November 18. 06:40 15:47
November 19. 06:41 15:46
November 20. 06:43 15:45
November 21. 06:44 15:44
November 22. 06:46 15:43
November 23. 06:47 15:42
November 24. 06:49 15:41
November 25. 06:50 15:41
November 26. 06:51 15:40
November 27. 06:53 15:39
November 28. 06:54 15:39
November 29. 06:55 15:38
November 30. 06:57 15:38

December

December 01. 06:58 15:37
December 02. 06:59 15:37
December 03. 07:00 15:36
December 04. 07:01 15:36
December 05. 07:02 15:35
December 06. 07:04 15:35
December 07. 07:05 15:35
December 08. 07:06 15:35
December 09. 07:07 15:35
December 10. 07:08 15:35
December 11. 07:09 15:35
December 12. 07:09 15:35
December 13. 07:10 15:35
December 14. 07:11 15:35
December 15. 07:12 15:35
December 16. 07:13 15:35
December 17. 07:13 15:36
December 18. 07:14 15:36
December 19. 07:15 15:36
December 20. 07:15 15:37
Téli napforduló
December 21. 07:16 15:37
December 22. 07:16 15:38
December 23. 07:17 15:38
December 24. 07:17 15:39
December 25. 07:17 15:40
December 26. 07:18 15:40
December 27. 07:18 15:41
December 28. 07:18 15:42
December 29. 07:18 15:43
December 30. 07:18 15:44
December 31. 07:18 15:44