Időjárás Valkó

15:57
Valkó időjárása, SüssFelNap!
Szombat // Augusztus 2.
30°
HULLÁMZÓ FRONTZÓNA ZIVATAROKKAL Ma délután elsősorban az Északi-...
HULLÁMZÓ FRONTZÓNA ZIVATAROKKAL
Ma délután elsősorban az Északi- valamint a Dunántúli-középhegység tágabb térségében jelenhetnek meg zivatarcellák. Ezzel együtt a frontzónához kapcsolódóan nyugat, délnyugat felől a Dunántúlt is zivatarok érik el (várhatóan a délután második felétől, késő délutántól), amelyek akár rendszerbe is szerveződhetnek. A zivatartevékenység súlypontja fokozatosan kelet felé helyeződik át: éjszaka a középső országrészben, vasárnap már keletebbre is nagyobb számban (de nem mindenütt) fordulhatnak elő zivatarok - eközben holnap a nappali órákban északnyugat felől stabilizálódni kezd a légkör. A zivatarokat általában intenzív csapadék (~15-25 mm), viharos szél (>65-75 km/h), apróbb szemű jég (~1-2 cm) kísérheti - elsősorban északnyugaton ma este, éjszaka felhőszakadás (>30 mm) is társulhat hozzájuk. A fronthoz kapcsolódóan néhány heves zivatar is előfordulhat erősen viharos szél (> 80-90 km/h) és nagy méretű jég (>2-3 cm) kíséretében.
Magas középhőmérséklet:
Ma az Alföld középső részén, holnap már inkább csak Békésben érheti el, haladhatja meg kissé a napi középhőmérséklet a 25 fokot.
2025.08.02. 14:15 HungaroMet Nonprofit Zrt.
05:21 napkelte
20:15 napnyugta
2025. 08. 02. - Lehel

36 órás időjárás előrejelzés

Ma
délelőtt
25°
25°
délután
31°
31°
este
20°
20°
Holnap
éjszaka
16°
16°
2mm
66%
délelőtt
21°
21°
2mm
60%
délután
26°
26°
este
18°
18°
7 napos előrejelzés

Valkó időjárás előrejelzése

Aug 02.
SZ
31
 
18
1mm
20%
Aug 03.
V
26
 
16
4mm
71%
Aug 04.
H
26
 
15
Aug 05.
K
26
 
14
Aug 06.
SZ
29
 
17
Aug 07.
CS
27
 
13
21km/h
ÉÉNy
Aug 08.
P
28
 
14
Aug 09.
SZ
31
 
16
Aug 10.
V
32
 
16
Aug 11.
H
32
 
17

Akasztófa

Magyar   Angol   Német
_______
Ezek a betűk már voltak:
A kérdezett betű:
Új feladványt kérek!

Zivataros idő lesz a Magyar...

Szombaton a napos időszakok mellett intenzív lesz a gomolyfelhő-képződés, a Tiszántúlon várható a legtöbb napsütés. A tiszántúli területek kivételével elszórt jelleggel...

Zivataros lesz a hétvége!

Pénteken napos, gyengén felhős idő várható, az esti órákig csapadékra nem kell készülni. Napközben délnyugati rangú lesz a szél, majd estétől északnyugatira fordul a...

Orvosmeteorológia

Orvosmeteorlógia FőorvosSüsi

UV index

süsi
6.51
erős
Széles karimájú kalap, napszemüveg, érzékenyebbeknek napernyő, fedetlen testrészekre fényvédő krém alkalmazása indokolt!
Maximális ajánlott napon tölthető idő:
Nagyon érzékeny bőr esetén:
20-30 perc
Érzékeny bőr esetén:
25-35 perc
Kevésbé érzékeny bőr esetén:
45-60 perc

A nap képe

Holdnaptár

Telihold
Júl 10.
CS
 
Júl 11.
P
 
Júl 12.
SZ
 
Júl 13.
V
 
Júl 14.
H
 
Júl 15.
K
 
Júl 16.
SZ
 
Júl 17.
CS
Utolsó negyed
Júl 18.
P
 
Júl 19.
SZ
 
Júl 20.
V
 
Júl 21.
H
 
Júl 22.
K
 
Júl 23.
SZ
Újhold
Júl 24.
CS
 
Júl 25.
P
 
Júl 26.
SZ
 
Júl 27.
V
 
Júl 28.
H
 
Júl 29.
K
 
Júl 30.
SZ
 
Júl 31.
CS
Első negyed
Aug 1.
P
 
Aug 2.
SZ
 
Aug 3.
V
 
Aug 4.
H
 
Aug 5.
K
 
Aug 6.
SZ
 
Aug 7.
CS
 
Aug 8.
P
Telihold
Aug 9.
SZ
 
Aug 10.
V
 
Aug 11.
H
 
Aug 12.
K
 
Aug 13.
SZ
 
Aug 14.
CS
 
Aug 15.
P
Utolsó negyed
Aug 16.
SZ
 
Aug 17.
V
 
Aug 18.
H
 
Aug 19.
K
 
Aug 20.
SZ
 
Aug 21.
CS
 
Aug 22.
P
Újhold
Aug 23.
SZ
 
Aug 24.
V
 
Aug 25.
H
 
Aug 26.
K
 
Aug 27.
SZ
 
Aug 28.
CS
 
Aug 29.
P
 
Aug 30.
SZ
Első negyed
Aug 31.
V
 
Szept 1.
H

Az oldalról

Valkó aktuális időjárása és a mai hőmérsékletre, csapadékra, szélre és égképre vonatkozó előrejelzésünk az oldal tetején található. Utána a 36 órás valamint a kiválasztható óránkénti előrejelzés következik. Ezt követi 10 napos előrejelzésünk, mely a legkorszerűbb, legpontosabb műszerek, modellezések és számítások alapján készül. Az országos időképre vonatkozó adatok, térképek lejjebb találhatóak. A oldal bal felső sarkában lévő menü alatt számos időjárással kapcsolatos tartalom található, mint például pollenjelentés, holdnaptár, napkelte-napnyugta időpontok és még sok érdekes és hasznos információ.

Mikor? Süsi megmondja!

Mikor mossam le az autót?
Mikor menjek sárkányt eregetni?
Mikor menjek sörözni?
Mikor menjek forralt borozni?
Mikor lesz Magyarországról látható napfogyatkozás?
Mikor lesz a következő foci VB?
Mikor lesznek munkaszüneti (ünnep) napok 2025-ben?
Mikor lesznek szombati munkanapok 2025-ben?
Augusztus 4-én, hétfőn, mert előreláthatólag utána legalább három napig nem fog esni az eső, így tiszta marad az autó.
Sajnos úgy tűnik, most várnod kell pár napot, amíg eső- és viharmentes, megfelelően szeles idő lesz!
Erre a kiváló programra minden nap alkalmas :-)
Persze sose feledjük, hogy a mérték: érték.
Amikor csak jólesik :-)
2075. július 13-a gyűrűs napfogyatkozás.
2081. szeptember 3-a teljes napfogyatkozás.
A teljesig már csak kb 21.000-t kell aludni :-)
A következő foci VB 2026-ban lesz. A 2026-os labdarúgó-világbajnokság a 23. világbajnokság lesz, amelyet júniustól július 19-ig fognak tartani három amerikai országban: Kanadában, Mexikóban és az Egyesült Államokban.
2025. január 1, szerda: munkaszüneti nap (újév)
2025. március 15, szombat: munkaszüneti nap (nemzeti ünnep)
2025. április 18, péntek: munkaszüneti nap (nagypéntek)
2025. április 21, hétfő: munkaszüneti nap (húsvét hétfő)
2025. május 1, csütörtök: munkaszüneti nap (a munka ünnepe)
2025. május 2, péntek: pihenőnap (május 17-e helyett)
2025. június 8, vasárnap: munkaszüneti nap (pünkösd vasárnap)
2025. június 9, hétfő: munkaszüneti nap (pünkösd hétfő)
2025. augusztus 20, szerda: munkaszüneti nap (az államalapítás ünnepe)
2025. október 23, csütörtök: munkaszüneti nap (az 1956-os forradalom ünnepe)
2025. október 24, péntek: pihenőnap (október 18-a helyett)
2025. november 1, szombat: munkaszüneti nap (mindenszentek)
2025. december 24, szerda: pihenőnap (december 13-a helyett)
2025. december 25, csütörtök: munkaszüneti nap (karácsony)
2025. december 26, péntek: munkaszüneti nap (karácsony másnapja)
2025-ben háromszor is lesz szombati munkanap.
2025. május 17. szombati munkanap
2025. október 18. szombati munkanap
2025. december 13. szombati munkanap

Radar

MET logo
 
 
Csapadékintenzitás
Nagyon gyenge Gyenge Mérsékelt Közepes Erős Felhőszakadás

Vízhőmérséklet

Pollenjelentés

 
Mogyoró
Éger
Nyír
Kőris
Fűzfa
Platánfa
Pázsitfűfélék
Lórum
Útifű
Libatop
Üröm
Parlagfű
Jan
Feb
 
 
 
 
Márc
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ápr
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Máj
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Jún
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Júl
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Aug
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szept
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Okt
 
 
 
 
 
 
 
Nov
Dec
2025. Január
alacsony
közepes
Magas
2025. Február
alacsony
közepes
Mogyoró
Éger
Nyír
Magas
2025. Március
alacsony
közepes
Nyír
Kőris
Fűzfa
Platánfa
Magas
Mogyoró
Éger
2025. Április
alacsony
Útifű
közepes
Mogyoró
Éger
Pázsitfűf.
Lórum
Magas
Nyír
Kőris
Fűzfa
Platánfa
2025. Május
alacsony
Éger
közepes
Útifű
Magas
Nyír
Kőris
Fűzfa
Platánfa
Pázsitfűf.
Lórum
2025. Június
alacsony
Nyír
Platánfa
közepes
Magas
Pázsitfűf.
Lórum
Útifű
Libatop
2025. Július
alacsony
közepes
Üröm
Magas
Pázsitfűf.
Lórum
Útifű
Libatop
2025. Augusztus
alacsony
közepes
Pázsitfűf.
Lórum
Útifű
Magas
Libatop
Üröm
Parlagfű
2025. Szeptember
alacsony
közepes
Pázsitfűf.
Útifű
Magas
Libatop
Üröm
Parlagfű
2025. Október
alacsony
Útifű
közepes
Pázsitfűf.
Üröm
Parlagfű
Magas
2025. November
alacsony
közepes
Magas
2025. December
alacsony
közepes
Magas

Valkó éghajlata

A község éghajlatára vonatkozó adatok több mint 50 évre visszamenően állnak rendelkezésünkre, így elég hosszú megfigyelés-sorozatból vonhatjuk le következtetéseinket.
A községet körülölelő dombok és erdők jelentősen befolyásolják a táj éghajlatát. Fékezik a szél erejét, ezáltal csökken a talaj párolgása, a talaj kiszáradása meglassul. Az évi középhőmérséklet +9,3 C°.
Az átlagos évi hőingadozás 26 C° körüli értéket tesz ki.
Nyara az Északi Középhegység déli részének nyarától jelentősen hűvösebb, ezért szőlőművelésre nem alkalmas, azonban annál alkalmasabbá teszi ez a körülmény arra, hogy a vadak kedvelt helyévé legyen.
A legtöbb napsugár júliusban, a legkevesebb decemberben érkezik. A napsugárzási átlagok júliusi maximuma kb. 308 óra, a decemberi minimuma kb. 47 óra. A napsugárzás évi átlaga 2073 óra.
A légnyomás értéke a tenger szintjére számítva 761-765 Hgmm, a valóságos légnyomás pedig 740 Hgmm körüli. Tehát Valkó, hazánk alacsony légnyomású centrumához tartozik.
A szélerősség rendszerint 1-2° Beaufort szerint, tehát aránylag gyenge.
A csapadék évi... (wikipedia)
Valkó A katolikus templom madártávlatból