Napkelte és napnyugta - Zalamerenye

Ma a nap 05:06-kor kel és 20:30-kor nyugszik le Zalamerenye településen.

Napkelte, napnyugta - Professzor Süsi megmondja

A táblázatban pontosan láthatóak a napkelte, napnyugta időpontjai Zalamerenye településen 2024-ben. A napfelkelte és naplemente időpontja szinte naponta változik. A nyári időszakban Süsi lényegesen korábban kel fel és később megy aludni mint a téli időszakban. De miért van ez? A Föld alakjából, tengelyferdeségéből, forgásából és keringéséből következik. Van amikor rövidebb, van amikor hosszabb ideig látjuk a Napot az égen. Emiatt a napkelte és a napnyugta is más-más időpontokra esik az év során.

De nem csak az számít, hogy melyik évszakban vagyunk éppen, hanem az is, hogy az ország melyik részén. A keleti és nyugati települések között még Magyarországon is akár fél óra eltérés is lehet a napkelte és napnyugta időpontja között.

A településkeresőben az adott települést (aktuálisan kiválasztott település: Zalamerenye) kiválasztva, az adott település pontos napkelte, napnyugta időpontjait láthatjuk, belekalkulálva az év közben esedékes óraátállításokat is.

Január

Január 01. 07:35 16:14
Január 02. 07:35 16:15
Január 03. 07:35 16:16
Január 04. 07:35 16:17
Január 05. 07:35 16:18
Január 06. 07:35 16:19
Január 07. 07:34 16:20
Január 08. 07:34 16:21
Január 09. 07:34 16:22
Január 10. 07:34 16:23
Január 11. 07:33 16:24
Január 12. 07:33 16:26
Január 13. 07:32 16:27
Január 14. 07:32 16:28
Január 15. 07:31 16:29
Január 16. 07:30 16:31
Január 17. 07:30 16:32
Január 18. 07:29 16:34
Január 19. 07:28 16:35
Január 20. 07:28 16:36
Január 21. 07:27 16:38
Január 22. 07:26 16:39
Január 23. 07:25 16:41
Január 24. 07:24 16:42
Január 25. 07:23 16:43
Január 26. 07:22 16:45
Január 27. 07:21 16:46
Január 28. 07:20 16:48
Január 29. 07:19 16:49
Január 30. 07:18 16:51
Január 31. 07:17 16:52

Február

Február 01. 07:15 16:54
Február 02. 07:14 16:55
Február 03. 07:13 16:57
Február 04. 07:11 16:58
Február 05. 07:10 17:00
Február 06. 07:09 17:01
Február 07. 07:07 17:03
Február 08. 07:06 17:04
Február 09. 07:05 17:06
Február 10. 07:03 17:07
Február 11. 07:02 17:09
Február 12. 07:00 17:10
Február 13. 06:59 17:12
Február 14. 06:57 17:14
Február 15. 06:55 17:15
Február 16. 06:54 17:17
Február 17. 06:52 17:18
Február 18. 06:51 17:20
Február 19. 06:49 17:21
Február 20. 06:47 17:23
Február 21. 06:45 17:24
Február 22. 06:44 17:25
Február 23. 06:42 17:27
Február 24. 06:40 17:28
Február 25. 06:38 17:30
Február 26. 06:37 17:31
Február 27. 06:35 17:33
Február 28. 06:33 17:34
Február 29. 06:31 17:36

Március

Március 01. 06:29 17:37
Március 02. 06:28 17:39
Március 03. 06:26 17:40
Március 04. 06:24 17:42
Március 05. 06:22 17:43
Március 06. 06:20 17:44
Március 07. 06:18 17:46
Március 08. 06:16 17:47
Március 09. 06:14 17:49
Március 10. 06:12 17:50
Március 11. 06:10 17:51
Március 12. 06:09 17:53
Március 13. 06:07 17:54
Március 14. 06:05 17:56
Március 15. 06:03 17:57
Március 16. 06:01 17:58
Március 17. 05:59 18:00
Március 18. 05:57 18:01
Március 19. 05:55 18:03
Tavaszi napéjegyenlőség
Március 20. 05:53 18:04
Március 21. 05:51 18:05
Március 22. 05:49 18:07
Március 23. 05:47 18:08
Március 24. 05:45 18:09
Március 25. 05:43 18:11
Március 26. 05:41 18:12
Március 27. 05:39 18:13
Március 28. 05:37 18:15
Március 29. 05:35 18:16
Március 30. 05:33 18:18
Óraátállítás
Március 31. 06:31 19:19

Április

Április 01. 06:29 19:20
Április 02. 06:27 19:22
Április 03. 06:25 19:23
Április 04. 06:24 19:24
Április 05. 06:22 19:26
Április 06. 06:20 19:27
Április 07. 06:18 19:28
Április 08. 06:16 19:30
Április 09. 06:14 19:31
Április 10. 06:12 19:32
Április 11. 06:10 19:34
Április 12. 06:08 19:35
Április 13. 06:06 19:37
Április 14. 06:05 19:38
Április 15. 06:03 19:39
Április 16. 06:01 19:41
Április 17. 05:59 19:42
Április 18. 05:57 19:43
Április 19. 05:56 19:45
Április 20. 05:54 19:46
Április 21. 05:52 19:47
Április 22. 05:50 19:49
Április 23. 05:49 19:50
Április 24. 05:47 19:51
Április 25. 05:45 19:53
Április 26. 05:44 19:54
Április 27. 05:42 19:55
Április 28. 05:40 19:57
Április 29. 05:39 19:58
Április 30. 05:37 19:59

Május

Május 01. 05:36 20:01
Május 02. 05:34 20:02
Május 03. 05:33 20:03
Május 04. 05:31 20:05
Május 05. 05:30 20:06
Május 06. 05:28 20:07
Május 07. 05:27 20:09
Május 08. 05:25 20:10
Május 09. 05:24 20:11
Május 10. 05:23 20:12
Május 11. 05:21 20:14
Május 12. 05:20 20:15
Május 13. 05:19 20:16
Május 14. 05:17 20:17
Május 15. 05:16 20:19
Május 16. 05:15 20:20
Május 17. 05:14 20:21
Május 18. 05:13 20:22
Május 19. 05:12 20:23
Május 20. 05:11 20:25
Május 21. 05:10 20:26
Május 22. 05:09 20:27
Május 23. 05:08 20:28
Május 24. 05:07 20:29
Május 25. 05:06 20:30
Május 26. 05:05 20:31
Május 27. 05:05 20:32
Május 28. 05:04 20:33
Május 29. 05:03 20:34
Május 30. 05:02 20:35
Május 31. 05:02 20:36

Június

Június 01. 05:01 20:37
Június 02. 05:01 20:38
Június 03. 05:00 20:39
Június 04. 05:00 20:39
Június 05. 04:59 20:40
Június 06. 04:59 20:41
Június 07. 04:58 20:42
Június 08. 04:58 20:42
Június 09. 04:58 20:43
Június 10. 04:58 20:44
Június 11. 04:57 20:44
Június 12. 04:57 20:45
Június 13. 04:57 20:45
Június 14. 04:57 20:46
Június 15. 04:57 20:46
Június 16. 04:57 20:47
Június 17. 04:57 20:47
Június 18. 04:57 20:47
Június 19. 04:57 20:48
Nyári napforduló
Június 20. 04:58 20:48
Június 21. 04:58 20:48
Június 22. 04:58 20:48
Június 23. 04:58 20:48
Június 24. 04:59 20:49
Június 25. 04:59 20:49
Június 26. 05:00 20:49
Június 27. 05:00 20:49
Június 28. 05:01 20:48
Június 29. 05:01 20:48
Június 30. 05:02 20:48

Július

Július 01. 05:02 20:48
Július 02. 05:03 20:48
Július 03. 05:03 20:47
Július 04. 05:04 20:47
Július 05. 05:05 20:47
Július 06. 05:06 20:46
Július 07. 05:06 20:46
Július 08. 05:07 20:45
Július 09. 05:08 20:45
Július 10. 05:09 20:44
Július 11. 05:10 20:44
Július 12. 05:11 20:43
Július 13. 05:12 20:42
Július 14. 05:12 20:42
Július 15. 05:13 20:41
Július 16. 05:14 20:40
Július 17. 05:15 20:39
Július 18. 05:16 20:38
Július 19. 05:18 20:37
Július 20. 05:19 20:36
Július 21. 05:20 20:35
Július 22. 05:21 20:34
Július 23. 05:22 20:33
Július 24. 05:23 20:32
Július 25. 05:24 20:31
Július 26. 05:25 20:30
Július 27. 05:26 20:29
Július 28. 05:28 20:28
Július 29. 05:29 20:26
Július 30. 05:30 20:25
Július 31. 05:31 20:24

Augusztus

Augusztus 01. 05:32 20:22
Augusztus 02. 05:34 20:21
Augusztus 03. 05:35 20:20
Augusztus 04. 05:36 20:18
Augusztus 05. 05:37 20:17
Augusztus 06. 05:39 20:15
Augusztus 07. 05:40 20:14
Augusztus 08. 05:41 20:12
Augusztus 09. 05:42 20:11
Augusztus 10. 05:44 20:09
Augusztus 11. 05:45 20:08
Augusztus 12. 05:46 20:06
Augusztus 13. 05:47 20:04
Augusztus 14. 05:49 20:03
Augusztus 15. 05:50 20:01
Augusztus 16. 05:51 19:59
Augusztus 17. 05:53 19:58
Augusztus 18. 05:54 19:56
Augusztus 19. 05:55 19:54
Augusztus 20. 05:56 19:52
Augusztus 21. 05:58 19:51
Augusztus 22. 05:59 19:49
Augusztus 23. 06:00 19:47
Augusztus 24. 06:01 19:45
Augusztus 25. 06:03 19:43
Augusztus 26. 06:04 19:41
Augusztus 27. 06:05 19:40
Augusztus 28. 06:07 19:38
Augusztus 29. 06:08 19:36
Augusztus 30. 06:09 19:34
Augusztus 31. 06:10 19:32

Szeptember

Szeptember 01. 06:12 19:30
Szeptember 02. 06:13 19:28
Szeptember 03. 06:14 19:26
Szeptember 04. 06:16 19:24
Szeptember 05. 06:17 19:22
Szeptember 06. 06:18 19:20
Szeptember 07. 06:19 19:19
Szeptember 08. 06:21 19:17
Szeptember 09. 06:22 19:15
Szeptember 10. 06:23 19:13
Szeptember 11. 06:24 19:11
Szeptember 12. 06:26 19:09
Szeptember 13. 06:27 19:07
Szeptember 14. 06:28 19:05
Szeptember 15. 06:30 19:03
Szeptember 16. 06:31 19:01
Szeptember 17. 06:32 18:59
Szeptember 18. 06:33 18:57
Szeptember 19. 06:35 18:55
Szeptember 20. 06:36 18:53
Szeptember 21. 06:37 18:51
Őszi napéjegyenlőség
Szeptember 22. 06:39 18:49
Szeptember 23. 06:40 18:47
Szeptember 24. 06:41 18:45
Szeptember 25. 06:42 18:43
Szeptember 26. 06:44 18:41
Szeptember 27. 06:45 18:39
Szeptember 28. 06:46 18:37
Szeptember 29. 06:48 18:35
Szeptember 30. 06:49 18:33

Október

Október 01. 06:50 18:31
Október 02. 06:52 18:29
Október 03. 06:53 18:27
Október 04. 06:54 18:25
Október 05. 06:56 18:23
Október 06. 06:57 18:21
Október 07. 06:58 18:19
Október 08. 07:00 18:17
Október 09. 07:01 18:15
Október 10. 07:02 18:14
Október 11. 07:04 18:12
Október 12. 07:05 18:10
Október 13. 07:07 18:08
Október 14. 07:08 18:06
Október 15. 07:09 18:04
Október 16. 07:11 18:02
Október 17. 07:12 18:01
Október 18. 07:13 17:59
Október 19. 07:15 17:57
Október 20. 07:16 17:55
Október 21. 07:18 17:54
Október 22. 07:19 17:52
Október 23. 07:21 17:50
Október 24. 07:22 17:48
Október 25. 07:23 17:47
Október 26. 07:25 17:45
Óraátállítás
Október 27. 06:26 16:44
Október 28. 06:28 16:42
Október 29. 06:29 16:40
Október 30. 06:31 16:39
Október 31. 06:32 16:37

November

November 01. 06:34 16:36
November 02. 06:35 16:34
November 03. 06:36 16:33
November 04. 06:38 16:31
November 05. 06:39 16:30
November 06. 06:41 16:29
November 07. 06:42 16:27
November 08. 06:44 16:26
November 09. 06:45 16:25
November 10. 06:47 16:23
November 11. 06:48 16:22
November 12. 06:50 16:21
November 13. 06:51 16:20
November 14. 06:52 16:19
November 15. 06:54 16:18
November 16. 06:55 16:17
November 17. 06:57 16:16
November 18. 06:58 16:15
November 19. 06:59 16:14
November 20. 07:01 16:13
November 21. 07:02 16:12
November 22. 07:04 16:11
November 23. 07:05 16:10
November 24. 07:06 16:10
November 25. 07:08 16:09
November 26. 07:09 16:08
November 27. 07:10 16:08
November 28. 07:11 16:07
November 29. 07:13 16:06
November 30. 07:14 16:06

December

December 01. 07:15 16:06
December 02. 07:16 16:05
December 03. 07:17 16:05
December 04. 07:18 16:05
December 05. 07:20 16:04
December 06. 07:21 16:04
December 07. 07:22 16:04
December 08. 07:23 16:04
December 09. 07:24 16:04
December 10. 07:24 16:04
December 11. 07:25 16:04
December 12. 07:26 16:04
December 13. 07:27 16:04
December 14. 07:28 16:04
December 15. 07:29 16:04
December 16. 07:29 16:04
December 17. 07:30 16:05
December 18. 07:31 16:05
December 19. 07:31 16:05
December 20. 07:32 16:06
Téli napforduló
December 21. 07:32 16:06
December 22. 07:33 16:07
December 23. 07:33 16:07
December 24. 07:34 16:08
December 25. 07:34 16:09
December 26. 07:34 16:09
December 27. 07:35 16:10
December 28. 07:35 16:11
December 29. 07:35 16:12
December 30. 07:35 16:13
December 31. 07:35 16:13