Időjárás Felsőtelekes
14:49
Szombat // Augusztus 2.
29°
HULLÁMZÓ FRONTZÓNA ZIVATAROKKAL Ma délután elsősorban az Északi-...
HULLÁMZÓ FRONTZÓNA ZIVATAROKKAL
Ma délután elsősorban az Északi- valamint a Dunántúli-középhegység tágabb térségében jelenhetnek meg zivatarcellák. Ezzel együtt a frontzónához kapcsolódóan nyugat, délnyugat felől a Dunántúlt is zivatarok érik el (várhatóan a délután második felétől, késő délutántól), amelyek akár rendszerbe is szerveződhetnek. A zivatartevékenység súlypontja fokozatosan kelet felé helyeződik át: éjszaka a középső országrészben, vasárnap már keletebbre is nagyobb számban (de nem mindenütt) fordulhatnak elő zivatarok - eközben holnap a nappali órákban északnyugat felől stabilizálódni kezd a légkör. A zivatarokat általában intenzív csapadék (~15-25 mm), viharos szél (>65-75 km/h), apróbb szemű jég (~1-2 cm) kísérheti - elsősorban északnyugaton ma este, éjszaka felhőszakadás (>30 mm) is társulhat hozzájuk. A fronthoz kapcsolódóan néhány heves zivatar is előfordulhat erősen viharos szél (> 80-90 km/h) és nagy méretű jég (>2-3 cm) kíséretében.
Magas középhőmérséklet:
Ma az Alföld középső részén, holnap már inkább csak Békésben érheti el, haladhatja meg kissé a napi középhőmérséklet a 25 fokot.
2025.08.02. 14:15 HungaroMet Nonprofit Zrt.
05:14
20:13
2025. 08. 02. - Lehel
Napi min: 16°C
Napi max: 30°C
Napi max: 30°C
Ma nem
várható eső
várható eső
Enyhén szeles
9km/h, ÉK -i
9km/h, ÉK -i
Enyhén felhős
égbolt várható
égbolt várható
2025. 08. 02. - Lehel
7 napos előrejelzés
Felsőtelekes időjárás előrejelzése
Aug 02.
SZ
30
Aug 03.
V
32
10mm
77%
77%
Aug 04.
H
25
Aug 05.
K
29
Aug 06.
SZ
25
Aug 07.
CS
27
Aug 08.
P
30
Aug 09.
SZ
32
Aug 10.
V
31
Aug 11.
H
31
Orvosmeteorológia

A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint országos kánikula 35 fok közeli hőmérsékletekkel... részletesen
UV index

2.73
Gyenge
Különlegesen érzékeny bőrűek és csecsemők kivételével óvintézkedés nem szükséges.
Maximális ajánlott napon tölthető idő:
Nagyon érzékeny bőr esetén:
45-60 perc
Érzékeny bőr esetén:
60-75 perc
Kevésbé érzékeny bőr esetén:
100-120 perc
Holdnaptár
Telihold
Júl 10.
CS
Júl 11.
P
Júl 12.
SZ
Júl 13.
V
Júl 14.
H
Júl 15.
K
Júl 16.
SZ
Júl 17.
CS
Utolsó negyed
Júl 18.
P
Júl 19.
SZ
Júl 20.
V
Júl 21.
H
Júl 22.
K
Júl 23.
SZ
Újhold
Júl 24.
CS
Júl 25.
P
Júl 26.
SZ
Júl 27.
V
Júl 28.
H
Júl 29.
K
Júl 30.
SZ
Júl 31.
CS
Első negyed
Aug 1.
P
Aug 2.
SZ
Aug 3.
V
Aug 4.
H
Aug 5.
K
Aug 6.
SZ
Aug 7.
CS
Aug 8.
P
Telihold
Aug 9.
SZ
Aug 10.
V
Aug 11.
H
Aug 12.
K
Aug 13.
SZ
Aug 14.
CS
Aug 15.
P
Utolsó negyed
Aug 16.
SZ
Aug 17.
V
Aug 18.
H
Aug 19.
K
Aug 20.
SZ
Aug 21.
CS
Aug 22.
P
Újhold
Aug 23.
SZ
Aug 24.
V
Aug 25.
H
Aug 26.
K
Aug 27.
SZ
Aug 28.
CS
Aug 29.
P
Aug 30.
SZ
Első negyed
Aug 31.
V
Szept 1.
H
Az oldalról
Felsőtelekes aktuális időjárása és a mai hőmérsékletre, csapadékra, szélre és égképre vonatkozó előrejelzésünk az oldal tetején található. Utána a 36 órás valamint a kiválasztható óránkénti előrejelzés következik. Ezt követi 10 napos előrejelzésünk, mely a legkorszerűbb, legpontosabb műszerek, modellezések és számítások alapján készül. Az országos időképre vonatkozó adatok, térképek lejjebb találhatóak. A oldal bal felső sarkában lévő menü alatt számos időjárással kapcsolatos tartalom található, mint például pollenjelentés, holdnaptár, napkelte-napnyugta időpontok és még sok érdekes és hasznos információ.
Mikor? Süsi megmondja!
Mikor mossam le az autót?
Mikor menjek sárkányt eregetni?
Mikor menjek sörözni?
Mikor lesz családi pótlék utalás?
Mikor lesz advent 2025-ben?
Mikor lesz a következő foci VB?
Mikor menjek forralt borozni?
Mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben?

Augusztus 4-én, hétfőn, mert előreláthatólag utána legalább három napig nem fog esni az eső, így tiszta marad az autó.
Sajnos úgy tűnik, most várnod kell pár napot, amíg eső- és viharmentes, megfelelően szeles idő lesz!
Erre a kiváló programra minden nap alkalmas :-)
Persze sose feledjük, hogy a mérték: érték.
Persze sose feledjük, hogy a mérték: érték.
A családi pótlék utalása mindig a hónap első munkanapjain történik és a pénznek legkésőbb a hónap 5. napjáig meg kell érkeznie a számlára. Ha a családi pótlékot a postás viszi ki, akkor pedig minden hónap 10-ig ennek meg kell történnie. Ez igaz egyébként a CSED-re, GYES-re, GYED-re és a GYET-re is.
Ezek alapján 2025-ben a családi pótlék utalása az alábbi napokon várható és 1-2 napon belül meg kell érkeznie a számlákra.
február 4. (kedd)
március 4. (kedd)
április 2. (szerda)
május 6. (kedd)
június 3. (kedd)
július 2. (szerda)
augusztus 4. (hétfő)
augusztus 22. (péntek)
október 2. (csütörtök)
november 4. (kedd)
december 2. (kedd)
Ezek alapján 2025-ben a családi pótlék utalása az alábbi napokon várható és 1-2 napon belül meg kell érkeznie a számlákra.
február 4. (kedd)
március 4. (kedd)
április 2. (szerda)
május 6. (kedd)
június 3. (kedd)
július 2. (szerda)
augusztus 4. (hétfő)
augusztus 22. (péntek)
október 2. (csütörtök)
november 4. (kedd)
december 2. (kedd)
Az adventi 2025-ben november 30. vasárnaptól 2025. december 24. szerdáig tart.
A következő foci VB 2026-ban lesz. A 2026-os labdarúgó-világbajnokság a 23. világbajnokság lesz, amelyet júniustól július 19-ig fognak tartani három amerikai országban: Kanadában, Mexikóban és az Egyesült Államokban.
Amikor csak jólesik :-)
Háromnapos hosszú hétvégék 2025-ben
2025. június 7-8-9. - Pünkösd
Négynapos hosszú hétvégék 2025-ben
2025. április 18-19-20-21. - Húsvét
2025. május 1-2-3-4. - Munka ünnepe
2025. október 23-24-25-26. - Október 23.
Ötnapos hosszú hétvége 2025-ben
2025. december 24-25-26-27-28. – Karácsony
2025. június 7-8-9. - Pünkösd
Négynapos hosszú hétvégék 2025-ben
2025. április 18-19-20-21. - Húsvét
2025. május 1-2-3-4. - Munka ünnepe
2025. október 23-24-25-26. - Október 23.
Ötnapos hosszú hétvége 2025-ben
2025. december 24-25-26-27-28. – Karácsony
Pollenjelentés
Mogyoró
Éger
Nyír
Kőris
Fűzfa
Platánfa
Pázsitfűfélék
Lórum
Útifű
Libatop
Üröm
Parlagfű
Jan
Feb
Márc
Ápr
Máj
Jún
Júl
Aug
Szept
Okt
Nov
Dec
2025. Január
alacsony
közepes
Magas
2025. Február
alacsony
közepes
Mogyoró
Éger
Nyír
Magas
2025. Március
alacsony
közepes
Nyír
Kőris
Fűzfa
Platánfa
Magas
Mogyoró
Éger
2025. Április
alacsony
Útifű
közepes
Mogyoró
Éger
Pázsitfűf.
Lórum
Magas
Nyír
Kőris
Fűzfa
Platánfa
2025. Május
alacsony
Éger
közepes
Útifű
Magas
Nyír
Kőris
Fűzfa
Platánfa
Pázsitfűf.
Lórum
2025. Június
alacsony
Nyír
Platánfa
közepes
Magas
Pázsitfűf.
Lórum
Útifű
Libatop
2025. Július
alacsony
közepes
Üröm
Magas
Pázsitfűf.
Lórum
Útifű
Libatop
2025. Augusztus
alacsony
közepes
Pázsitfűf.
Lórum
Útifű
Magas
Libatop
Üröm
Parlagfű
2025. Szeptember
alacsony
közepes
Pázsitfűf.
Útifű
Magas
Libatop
Üröm
Parlagfű
2025. Október
alacsony
Útifű
közepes
Pázsitfűf.
Üröm
Parlagfű
Magas
2025. November
alacsony
közepes
Magas
2025. December
alacsony
közepes
Magas
Felsőtelekes földrajza
Felsőtelekes a megye északnyugati részén, a Galyaság déli peremén helyezkedik el, a Telekes-patak nyugat-keleti irányú völgyében. Területét délről a Rudabányai-hegység vonulatai, nyugatról a Putnoki-dombság nyúlványai határolják.
A települést 200-300 méteres magasságú, részben erdőkkel fedett dombvonulatok határolják. (wikipedia)
A települést 200-300 méteres magasságú, részben erdőkkel fedett dombvonulatok határolják. (wikipedia)
