Házi kenyeret sütnél? Így állj neki!

Ezt a cikket köszönjük a colore.hu női életmód magazinnak.

A házi kenyér készítése ugyan ördöngösségnek tűnhet, egyáltalán nem az, csak neki kell állni! Ugyan több óra, míg elkészül, az idő nagy részében intézi magát a kenyér, így nekünk csak be kell segíteni neki!

A házi kenyér az utóbbi időben ismét nagyobb szerepet kapott. A koronavírus kitörése alatt szabályosan divat lett házi kenyeret készíteni, de csak szigorúan kovászból! Az emberek mániákusan álltak neki beszerezni egy darab kovászt ismerősöktől, hogy tovább nevelhessék, a bátrabbak pedig maguk álltak neki a semmiből elkészíteni ,,bio-tamagochit”.

Természetesen én is részese voltam az őrületnek, szereztem kovászt és nevelgettem, de hamar rájöttem, hogy nem az én pályám mérlegen lemérni a megfelelő lisztmennyiséget, és naponta etetni vele, úgyhogy idővel csak rászórtam annyi lisztet, amennyit gondoltam. Ahogy teltek a hetek, reméltem, hogy ettől a módszertől elpusztul, hogy ne kelljen vele foglalkozzam, de nem, teljesen jól elvolt a kovász. Sajnos én nem voltam ennyire el vele, mert nem szándékoztam egy kísérlet miatt beruházni sem szakajtóba, sem spéci sütőtálba. Próbáltam magam megoldani, de a rendszert nem lehet kicselezni: a kovászos kenyér profi felszerelést követel, ezért két kísérlet után úgy döntöttem, hogy hanyagolom a kovászos megoldást.

Szerencsére volt egy nagyon jó élesztős receptem, amit régebben is előszeretettel használtam, bevált recepten pedig minek változtatnék?

Hozzávalók:

  • 90 dkg liszt (+ igény esetén még pár deka)
  • 2,5 dkg friss élesztő (vagy 15 gramm száraz)
  • 1+4 dl langyos víz
  • 2 teáskanál só
  • 4 teáskanál cukor
  • 3 evőkanál olaj

Így készül a házi kenyér

Előkészítek egy nagyobb tálat vagy vájlingot, és beleszitálom a 90 dkg lisztet. Hozzáöntöm a két teáskanál sót és a négy teáskanál cukrot, majd összekeverem.

Egy mérőpohárba mérek 1 dl langyos vizet, hozzáadok 2,5 dkg friss élesztőt (vagy 15 gramm szárazat) majd egy kanállal elkeverem.

A lisztes-sós-cukros keverékhez hozzáöntöm a vízben elkevert élesztőt, és lemérek további öt dl langyos vizet, és ezt is hozzáöntöm az eddigiekhez. A tál oldaláról haladva körkörösen elkezdem vegyíteni az anyagokat, majd amikor elkezd összeállni, gyúró mozdulatokkal összedolgozom. Ha nagyon ragad, akkor apránként szórok hozzá lisztet amíg kell. 10-15 perc alatt össze kell álljon, akkor jó, ha “engedi” hogy egy nagyobb gombócot formáljak belőle.

A házi kenyér elkészülése időigényes, ám nekünk nincs sok dolgunk vele
A házi kenyér elkészülése időigényes, ám nekünk nincs sok dolgunk vele / Kép forrása: Karsa Tímea

Ha készen van, konyharuhával letakarom és egy plédbe bugyolálom úgy, mintha lekvárt dunsztolnék. Minél jobban körbeveszi a pléd, annál jobb! Két órán át hagyom kelni.

Az első kelesztés után “leeresztem” a tésztát, azaz megint oldalról haladva leválasztom a tál széléről, és ezzel együtt kinyomódik belőle a felgyűlt gáz.

Újra letakarom konyharuhával, és visszarakom a “dunsztba” ezúttal csak egy órára. 55 perc múlva 100 fokra berakom a tepsit a sütőbe, hogy éppen langyos legyen, majd előveszem a tésztát, ami hasonlóan feljön, mint az első alkalommal.

A tésztát az előzőekhez hasonlóan leeresztem, majd átteszem a tepsire és próbálok belőle kenyeret vagy cipót formázni. Ha kész a cipó-forma, fél órára ismét letakarom a konyharuhával, ráteszem a nagy tálat, amiben készült, majd erre a plédet.

Nagyjából 20 perc múlva előmelegítem a sütőt 180 fokra, előkészítek egy éles kést, és egy kis tálban feltörök, majd összekeverek egy tojást.

Ha eltelt a fél óra, előveszem a kenyeret, s egy éles késsel keresztben bevágom. Érdemes lefogni picit a tésztát, hogy könnyebb legyen vágni. Ha ez megvan, lekenem a felvert tojással, és szórok rá magokat (lenmag, napraforgómag, szezámmag, amit szeretek).

Ezután beteszem a kenyeret a 180 fokra előmelegített sütőbe, és 50 percig sütöm.

50 perc elteltével kiveszem a sütőből, és rácsra teszem a kenyeret. Ez lehet a sütőrács maga, a lényeg az, hogy tudjon párologni alul a kenyér. Még forrón vízzel meg lehet spriccelni, majd hallgatni, ahogy a kenyér héja meg-megreped.

kenyeret zacskóban vagy enyhén szellőző dobozban tárolom, mert ha konyharuhába tenném, az beszívná a nedvességet, így hamar kiszáradna. 4-5 napig simán tartható, nem morzsálódik.

További érdekes cikkekért látogasson el a colore.hu weboldalra.