Hozzávalók

  • 4 szép csirkecomb
  • 1 kiskanál só
  • fél kiskanál pirospaprika
  • 1 mokkáskanál őrölt fekete bors
  • 20 dkg kimagozott
  • puha aszalt szilva
  • 4 szem mandulabél
  • 2 evőkanál olaj
  • 1-1.5 dl főzőtejszín

Aszalt szilvás csirkecomb krumplipürével

60-120 perc
könnyű
500-750

Hozzávalók

  • 4 szép csirkecomb
  • 1 kiskanál só
  • fél kiskanál pirospaprika
  • 1 mokkáskanál őrölt fekete bors
  • 20 dkg kimagozott
  • puha aszalt szilva
  • 4 szem mandulabél
  • 2 evőkanál olaj
  • 1-1.5 dl főzőtejszín

1.A csirkecombokat megmossuk, leszárogatjuk. A sóval, a pirospaprikával és a borssal körös-körül bedörzsöljük.

2.4 szem aszalt szilva közepébe, a mag helyére egy-egy, vékony héjától is megfosztott mandulát töltünk, majd a csirkecombok bőre alá bújtatunk egyet-egyet.

3.Tepsibe rakjuk, az olajjal meglocsoljuk (1 deci vizet is aláönthetünk). A többi aszalt szilvát köré szórjuk, majd alufóliával letakarva, közepesen forró sütőben (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) 1 órán át sütjük.

4.Az utolsó 10 percre a fóliát leemeljük róla, hogy a combok szép színt kapjanak. Végül ráöntjük a tejszínt és csak 2-3 percre toljuk vissza a forró sütőbe. Burgonyapüré illik hozzá köretnek.